Lilypie Kids Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers

szerda, május 27, 2009

Betűzavar

Milán új szavakat tanult, melyekkel meggyűlt egy kicsit a baja. Az egyik szó a pumpa. Vettek az Apjával egy focilabdát, hozzá pumpát. Hazaérve megszólal Milán:

- Apa hol van a tumpa, felakarom tumpálni a labdát. :)


A másik szó a ponyva. A játszótérre vettek ponyvát, ami itt volt nálunk. Milán pedig teljesen felspannolva kérdezte tőlem, hogy:

- Anya a konyvát hova teszik Apáék?

Kommunikálunk

Próbálkozunk beszélgetni egymással Milenával, elég sok mindent megért amit mondok és van amit csak azért sem akar megérteni. :)

Egy valamire tud is válaszolni az az ivás. Ha megkérdezem kér-e inni, általában válaszol - közben ránéz a poharára - és azt mondja "énni". Persze ezt már akkor is mondja, ha egyáltalán nem kér inni, csak tetszik neki, hogy nekem tetszik, ahogy kimondja a szót. :)

Egyik este miközben törölgettem fürdés után megkértem, hogy mondja azt Anya. Ezt párszor kimondtam a szót, majd ismételte utánam "Áná". :)

szombat, május 23, 2009

Megúsztuk ?

Reggel az volt az első dolgom - miután Milenát kiszedtem a popsikrémből, merthogy Milán leszedte a polcról és odaadta neki, nem is részletezem hogy nézett ki Milena és a kiságya - szóval megnéztem jelentkeztek-e azok a bizonyos pöttyök.
Eddig egyik gyereken se láttam, úgyhogy talán megúsztuk, de azért még ma figyelem.

csütörtök, május 21, 2009

Mit is tud Milena

Eljutottunk odáig, hogy általában (10-ből 8x) egyszer kel csak éjszaka. Ez éjfél és 1 óra közé szokott esni, utána reggel fél 8 - 8 között kel Milántól függően. :)

Beszélni még semmi egyértelműt nem mond, bár néha az Apa és Aja mintha elhagyná a száját. Ha Milánt meglátja vagy beszél hozzá, akkor azt mondja, hogy "ábá". Ha kérjük, akkor mondja, hogy tetete és nagyon vigyorog hozzá.

Az evéssel egész jól állunk, bár mikor meglátja a bátyót enni - legyen az alma, zsemle, keksz - addig hisztizik, amíg nem adok neki is. Hiába reszelem le neki az almát, keverem össze keksszel, az nem jó, mert a bátyó mellette kockákra vágott almát eszik és naná, hogy neki is az kell! Ma délután éppen azért hisztizett, míg nem kapott kekszet, pedig neki nem az volt kikészítve uzsonnára. Már ott tartok, hogy semmit nem lehet előtte enni, amíg be nem fejezi a saját ételét, mert azonnal bevágja a durcát és nem hajlandó egy kanállal sem többet enni belőle, csak az kell amit mi eszünk.

A babakocsiban sem marad már el sokáig - ezt mondjuk meg is értem - hiszen közben a bátyó a játszótéren homokozik, hintázik, csúzdázik és az már nem elég, ha az ölemben ül és hintázik. Úgyhogy 2 napja felavatta a játszóteret. Csupa homok az egész, úgyhogy körbe járta az egészet. Ha nem a játszótéren mászkál, akkor a fűben. Ezt nagyon élvezi, csak babakocsiba ne kelljen ülnie, kivéve ha tologatom is közben. :)

hétfő, május 18, 2009

Bárányhimlő veszély

Benedek bárányhimlős, hétvégén lesz két hete. Csengén is megjelentek a pöttyök, bár még kétséges, hogy bárányhimlő-e. Mivel 14-21 nap a lappangási idő, így várhatóan csütörtök-pénteken fog fertőzni Milán és Milena, ha elkapták Benedektől. Szombaton pedig megjelennek az első pöttyök.

Most várunk. Nem tudom mi lenne a jobb, ha csak Milena kapta volna el és majd tőle kapja el Milán (vagy fordítva), vagy ha egyszerre jönne ki a két gyereken, vagy talán az, ha megúsznánk a bárányhimlőt? Hétvégén kiderül melyik verzió jön be. Már megtudtam, hogy van rá homeopata gyógyszer, ami gyorsítja a folyamatot, így talán nem kell 2 hétig (vagy 1 hónapig) itthon dekkolnunk.

szerda, május 13, 2009

Unalmas

Délután ahogy készültünk kifele Milán megkérdezte, hogy milyen biciklije van Benedeknek. Megbeszéltük, hogy ugyan olyan mint az Övé, csak épp nem piros, hanem kék színű. Erre Milán:

"Anya, fessük át a biciklimet kék színűre, mert ez már unalmas."


vasárnap, május 10, 2009

Kajak túra

Ma reggel a fiúk elmentek egy kis kajak túrára. Na nem messzire csak úgy kb. 10 km-t mentek, de Milán és az Apja is nagyon élvezte. :) Útba ejtették a Gubacsi hídat, majd a Kvassay hídat, itt megnézték ahogy átzsilipelt egy hajó és irány vissza.









szombat, május 09, 2009

11 hónapos

Jelenleg 9260 gramm, ami igen meglepett, hiszen olyan nehéz Törpilla, hogy tutira vettem már 10 kg-on felül van. Alvással még mindig sehogy sem állunk, délután már eljutottunk odáig, alszik 2,5-3 órát az eddigi 1-1,5 óra helyett. Éjszaka még mindig 2x ébred, teljesen kiszámíthatatlan időpontokban.

csütörtök, május 07, 2009

5. fog

Milena 2 napja láztalan és szerencsére hőemelkedése sincs, úgyhogy lassan gyógyulgat. Közben viszont észrevettem, hogy ma előbújt az 5. foga, úgyhogy még az is lehet ez is közrejátszott a betegségében. Kicsit nyűgös és Anyás, de egyébként jól van.

kedd, május 05, 2009

Torokgyulladás

Az éjszakánk attól eltekintve, hogy 3/4 1-ig prizniceltem Milenát - szegénykém hason feküdt, mint egy kisbéka és sírdogált mikor rátettem a vizes ruhákat - majd újabb kúp beadása után fél 7-ig aludt. Sajnos reggel hőemelkedéssel ébredt, majd délutánra újra belázasodott, így elvittem az orvoshoz. A doktornő szerint torokgyulladása van. A hangulata változó, hol jókedvű, hol pedig nyűgös és ilyenkor csak a kezemben van el.

hétfő, május 04, 2009

Titokzatos kór

Milán:
Tegnap késő délután, mikor már épp hazafele sétáltunk megszólalt Milán, hogy fázik. Nagyon meglepett, kérdeztem is tőle, hogy fáj-e valamilye, de semmi. Ráadtam a pulcsit és közben átfutott az agyamon, hogy csak nem lesz beteg?! Mentünk-mentünk, Milán biciklizett és újra meglepőt mondott, "Anya fáradt vagyok." Ekkor már nagyon gyanús volt, megpusziltam a homlokát, de semmi. Vacsi, fürdés, mese olvasás és mikor már vittem volna aludni a teste forró volt a láztól. Megmértük 38,8, gyorsan kúp és irány csicsika. Izzadt is szegénykém és szerencsére az éjszaka nyugisan telt. Azóta is újra a régi, vidám, virgonc Gombóc Artúr.

Milena:
Éjszaka kezdte, kelt 11-kor, 1-kor, 3-kor, fél 5-kor. Puszilgattam a homlokát, semmi. Aludni alig akart, 11-kor szopizott és nem tudott visszaaludni, ringattam és majd 20 perc múlva nagy nehezen elaludt. Ekkor már tudtam, hosszú éjszaka lesz. Reggel negyed 10-kor kelt, mosolygott, semmi probléma egész nap egészen 4 óráig mikoris indultunk volna ki sétálni. Gyanúsan meleg volt a homloka, 37,5. Estére már 38,3-ra emelkedett, így alvás előtt kúpot kapott. Fél álomban szopizott és pikk-pakk elaludt. Remélem Ő is csak egy éjszakás "beteg" lesz!


Ja és persze ma mentünk óvodai beíratkozásra, úgyhogy este volt nagy tanakodás mi legyen ma reggel. Így arra jutottunk, ha reggel is lázas lesz Milán, akkor Apa viszi az orvoshoz én pedig megyek beíratom az óvodába. Szerencsére reggelre kutya baja sem volt, így együtt mentünk az óvodába beíratkozni. Elméletileg péntekhez 2 hétre megtudjuk, hogy sikeresen felvették-e a kinézett óvodába. Biztos ami biztos elmentünk a körzeti óvodába is, hogy ha a német óvodába nem tudják felvenni ide biztosan felvegyék.

vasárnap, május 03, 2009

Kajak

1 hete B. és Apukája kitalálta, hogy felhozzák a kajakot hozzánk, hiszen mellettünk kb. 300 méterre van egy csónakház. Milán nagyon felbuzdult és még aludni sem akart, közölte majd az autóban alszom. Így nem volt mit tenni, vinni kellett a gyereket is Kulcsra. Felspannolva érkeztek meg, Milán már ment volna a Dunára kajakozni. Le is vágott egy kisebb hisztit, mikor nemet mondtunk, de nagy nehezen megértette, hogy mentőmellény nélkül nem lehet.


Ma délelőttöt pedig azzal töltik, hogy szépen megtakarítják a kajakot és ha NagyTata hozott mentőmellényt, akkor még vízre is teszik és Milán Apával kipróbálhatja.