Lilypie Kids Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers

hétfő, november 30, 2009

Újra óvoda

Ma reggel visszatértünk a régi kerékvágásba. Reggel 7-kor keltünk, hogy 8 órakor el tudjunk indulni az óvodába. 8.05 perckor sikerült is magunk mögött becsukni az ajtót, és szépen komótosan fél 9-re be is értünk. Mivel már régen volt óvodában, így újra vissza kell szokni, így reggel volt nagy sírás, meg csimpaszkodás, alig akart elengedni. Sírta, hogy még mondani akar valamit, gyorsan elmondta, hogy fussak érte és utána elengedett. Azért még hozzátette hozzak neki túródidót. :)

Míg a bátyó az óvodában volt, addig Milena itthon ramazurizott. Ha nem a mosóport öntötte ki a konyhakőre, akkor épp a számítógépet püfölte, vagy épp a kistányérokat szedte ki a konyhaszekrényből. Egyszer betévedt a fürdőszobába és megkóstolta a samponomat, majd a kézmosót és természetesen akkor már a tusfürdőt se hagyta ki. Próbáltam kimosni a száját, habzott is, de remélem nem lesz tőle semmi baja. Merthogy már akkora a kisasszony, ha feláll a bátyó fellépőkéjére akkor eléri azokat a dolgokat, amik a polc szélén vannak.

Ma ismét megállapítottam, hogy Milena csíntalanabb lesz mint a bátyja!


szerda, november 25, 2009

Bezárva

Lassan 2 hete nem mozdultunk ki itthonról, amitől lassan mindannyian kezdünk megzakkani. Egész nap másból sem állok, csak pakolok a 2 gyerek után. Kezdik a szobájukban a játékot, majd mikor megunják átvonulnak a nappaliba, ahol Milán fest, Milena meg rajzol vagy épp a bátyjától próbálja elszedni a festéket.

Én ezalatt a szobájukban pakolok össze. Majd megunja Milán a festést és inkább barlangot épít a párnákból. A kishúgát meg dögönyözi, csiklandozza. Természetesen én eközben összepakolom a festéket, a papírokat, a színes ceruzákat. Ha ezt megunták, ismét bevonulnak a szobájukba és kezdik elölről a rámolást. Ez a körforgás tart egészen 18 óráig, mikor végre leülünk vacsorázni. Majd fürdés és míg ők fürödnek rendbe rakom újra a lakást.

És ha azt hinné az ember, hogy ha már a mozgásában korlátozva van Milena, akkor majd beszélni fog, hát nagyon tévedne, mivel a kisasszony egyetlen egy új szót sem használ, csak a megszokottakat. Továbbra is ha kérni szeretne valamit, vagy mutogatja a könyvben az állatokat, tárgyakat, hogy mi micsoda, a kedvenc "szavát" használja: "hmm-hmm".

Milán viszont egyre szebben ejti az "r" betűt.

Fül-orr-gégészet

Ma reggel az SZTK-ban kezdtünk, mivel nekem elkezdett fájni a fülem. Ha már így alakult Milánt is magammal vittem, nézzék meg mi van az orrával, mert hiába a sterimar, az orrszívó abból semmi nem jön, ennek ellenére be van dugulva.

Szegénykém nem volt felkészülve arra, amit ott átélt, de én sem. Jól gondoltuk tele volt az orra váladékkal, így azt le kellett szívni. Sírt nagyon szegényke, kellemetlenebb volt mint egy sima orrszívó-porszívó. Ezek után kimosták a fülét, ha már ott vagyunk. Ezt egy fokkal jobban viselte, de eléggé zokon vette. A másik fülét már alig akarta engedni kitisztítani. Végül felírt a doktornő egy orrcseppet, nekem meg egy fülcseppet.

Azóta jobban tud az orrán levegőt venni, már kevésbé van orrhangja. Láza tegnap csak egyszer volt, akkor is 38.3, így már azt mondhatom kezd alakulni a helyzet és talán végre valahára a gyógyulás útjára léptünk.
Kopp-kopp.

hétfő, november 23, 2009

Háziorvosnál

Reggel a saját orvosunknál kezdtünk. 3/4-kor már ott voltunk, de annyian voltak mint az oroszok. Kicsit aggódtam, hogy az egész délelőttöt ott töltjük. Úgy bő 1 órát vártunk mire bejutottunk a doktornőhöz. Addigra már sikeresen hőemelkedése volt. :(

Elmondtam mi a helyzet, mit mondott az orvos, mit írt fel. Erre kiakadt a dokinő, hogy minek írja fel az orvos ezt a gyógyszert ha nem is tudja, hogy kell alkalmazni. És ha már elkezdtük szedni, akkor szedjük végig. Na ezek után döntsem én el aggódó szülő, melyik orvosnak higgyek. Szóval az 5x1,2 adagot csökkentette 3x1 kanálra a szirupot.

Az orrhangra nem nagyon tudott mit mondani, Sterimart használjak meg Calcium sandozt adjak neki. Ma 3x használtuk a sterimart, de semmi.

Délutánra ismét 39.4 fokos láza volt, a hangulata viszont még mindig a régi szerencsére. Jelenleg 38 fokos a láza.

vasárnap, november 22, 2009

Ügyelet

Szombat hajnalban úgy keltünk - pontosabban addig vagy 3x keltett Milán -, hogy 39,7 fokos láza van. Nagy nehezen lement, aludtunk fél 9-ig. Felhívtam az ügyeletet, hogy akkor szeretném, ha megnézné egy orvos. Elmondtam mi a helyzet, az asszisztensnő vagy nővérke vagy nem tudom kicsoda megnyugtatott, hogy ez teljesen normális vírusos garat/torokgyulladásnál. Ok, akkor ha változik a helyzet újra jelentkezem.

Délben ismét 39.4 fokos láza lett, így újra hívtam az ügyeletet. Közölte a hölgy, hogy akkor hűtőfürdő legalább 25-30 percig és úgy másfél óra múlva hívjam újra. Dokit még mindig nem küldte ki. Felhívom, hogy ok lentebb ment a láza, de még mindig hőemelkedése van. Mondta, ha még egyszer belázasodik majd kiküldi a dokit. Kicsit kezdtem ideges lenni.

Úgy fél 7 tájékában ismét 38 fokos láza lett, úgyhogy rögtön hívtam az ügyeletet, nem akartam megvárni míg 39 fölé megy a láza. Közölte a hölgy, hogy Anyuka hát ez teljesen jó, ez még nem láz!! Na mondtam neki, hogy nem érdekel küldje ki az orvost, mert ma már 4x hajtott el, de szeretném ha végre megnézné valaki.

Bő 2 órát vártunk az orvosra, aki megállapította, hogy nagyon durván piros a torka és nem csak gyulladás lesz ez, hanem valami bakteriális fertőzés is, úgyhogy naponta 5x fél kanál antibiotikum 5 napig. Hétfőn jelenjünk meg a háziorvosnál. Mondom neki, hogy mit szedtünk eddig (cataflam cseppet), mire közölte, hogy az jó-jó, de csak tünetileg kezeli másra nem jó. Hurrá, tehát teljesen feleslegesen adtam neki.

Éjszaka még mindig lázas volt, megivott 3 bögre teát, hogy ne kelljen kúpot kapnia. Apa virrasztott nála egész éjszaka. Reggel megint 39,4 fokos láz, így a kúpot már nem úszta meg (fél 9-kor). Természetesen 11-kor még mindig lázas volt, így kapott még nurofent is. Itt tartunk most.

csütörtök, november 19, 2009

... vagy mégsem

Egész nap semmi baja nem volt Milánónak, délután miután elment NagyTata ki is mentünk 1 órára a levegőre. Kicsit furcsa volt, hogy 1 óra múlva közölte menjünk haza, de ezt csak annak tudtam be, hogy nincsenek lent a barátai.

Kakaó után viszont ahogy feküdt a kanapén, megpusziltam és már megint meleg volt a homloka. Ismét 38.2. :(

Javul

Még most sem tudom a doktornő mi alapján jutott arra, hogy vírusos garatgyulladása van, mert azon kívül, hogy hétfőn és kedd este 38.2 fokos láza volt + egyszer hányt más tünete azóta sincs. Se torokfájás, se köhögés. Ennek csak örülök, csak néha attól tartok teljesen feleslegesen szedetek be vele orvosságokat. Ez van.

Egyébként Milánó teljesen jól van, a kedve is a régi, ugyanolyan virgonc, dacos és hisztis.

Nagy gondban voltam/vagyok a H1N1 elleni oltással is. Eleinte beakartam oltatni, akkor utánanéztem a neten miket is írnak, de akkor még csak a nagy káosz volt. Gyerekeknek akkor még nem is ajánlották és a vakcinát is épphogy piacra dobták. Így jobbnak láttuk, ha hagyjuk. Lassan 2 hete újra elő jött a téma, ahogy a médiában is egyre többet lehetett róla hallani. Balázzsal addig-addig beszélgettünk, míg arra jutottunk, hogy beoltatjuk Milánt és B. is beoltatja magát. Én alapból kiestem, mivel az oltóanyag egyik összetevőjére allergiás vagyok, Milenát pedig nem is lehet beoltani. Az óvodában ki is rakták, hogy jövőhét csütörtökön beoltják azokat a gyerekeket, akiknek a szülei hozzájárulnak. Hétfőn alá is írtam a papírt, hogy ok kérjük. Erre Milán megbetegedett, így a jövőheti oltást buktuk.
Megszólalt bennem egy kis hang, hogy lehet nem véletlenül lett a gyerek beteg, így oltás előtt. Lehet tényleg nem kellene beoltatni. Úgyhogy most megint bizonytalan vagyok, addig is mandarint-mandarinnal eszi, kapja az immuno kid rágótablettát és mivel a cebion csepp nem ízlik neki, c vitamin rágótablettát szed mellé. Ha bármi jelét adná, hogy náthás akarna lenni, akkor jön az oscillo.

szerda, november 18, 2009

Vírusos garatgyulladás

Ez a nap is úgy kezdődött mint általában a többi. Gyerekek bohóckodtak, birkóztak, nevetgéltek, míg Milán le nem esett a kanapéról és jól be nem vágta volna a fejét. Lett rajta egy pukli, szegényke fájlalta is rendesen.

Délutáni pihenésből már Milán elég nyűgösen ébredt, csak beteg lesz a gyerek. Folyt a könnye ami egyre jobban zavarta és fájlalta a homlokát meg az arcát. Tuti ami tuti lámpázzuk, nehogy arcüreggyulladása legyen. A végén már mondta hagyjuk abba, mert nagyon meleg. Addigra már 38.2 fokos láza lett. Hurrá! :(

Nekem 5-kor volt jelenésem Budán az allergológusnál, a gyerekorvos viszont 6-ig rendelt. Hogy is legyen... Balázs hazaért, felajánlottam két alternatívát Ő elviszi a gyerekeket az orvoshoz én megyek bkv-val budára, vagy elvisznek engem és utána megyünk a gyerekorvoshoz (remélve, hogy visszaérünk). Természetesen az utóbbit választotta, mert közölte, ő nem bír el két gyerekkel. :)

Irány Buda, a legnagyobb forgalomban. Természetesen mindenféle kis kerülő utat kellett keresnünk, hogy odaérjünk időben. És ahogy a nagy könyvben meg van írva épp már majdnem odaértünk, amikor Milánó kihányta a napi menüt. Kocsiból ki, dokihoz be, addig B. próbálta a gyereket kicsit rendbe rakni. Fél 6 előtt nem sokkal már újból úton is voltunk a gyerekorvoshoz.

A stressztől, az éhségtől leesett a vércukrom, így B. vitte be a dokihoz Milánt. Végeredmény vírusos garatgyulladás, de hogy miért fájlalta a homlokát és arcát nem kaptunk választ. Tornáztatta hátha reagál valahogy, de semmi. Mikor már hazaértünk akkor esett le, hogy a gyerek beverte a fejét lehet emiatt hányt és fájlalta később a homlokát, amit én persze elfelejtettem megemlíteni B-nek, aki így nem tudta a doktornőnek elmondani. Na teljesen kétségbeestem, úgyhogy felhívtam az orvosbarátunkat, aki megnyugtatott, hogy nem valószínű, hogy agyrázkódása lenne a gyereknek és valószínű a betegsége miatt hányt.

Biztos, ami biztos azért éjszaka nálunk aludt. Azóta láztalan és egyéb panaszai sincsenek.

kedd, november 17, 2009

Bojkottál?

Apja szerint Milán bojkottálja a bábszínházat, azért lett lázas.

Ugyanis tegnap este közölte a gyerek, hogy mikor lesz már vége a mesének, mert ő menne aludni. Na ezt már furcsállottam, de gondoltam az úszástól elfáradt. Nagy nehezen le is feküdt - szokásos még 20x kijövök, inni kérek, jajj Milena leejtette a cumiját és meg kell keresnem szöveg - és úgy fél 11 tájékában egyszer csak bejön hozzám a hálószobába. Magyaráz valamit nagyon, de már nem is tudom mit. Megpuszilom a homlokát és jócskán meleg, 38.2 a láza. Kap teát és szépen le is húzódik neki. Azóta sincs kutya baja, bár a szeme kicsit beesett, de semmi más panasza nincs.

Emiatt már második alkalommal marad le Milánó a bábszínházról. Múltkor is pont beteg volt és ma sem tudott emiatt elmenni. Mondjuk reggel nem nagyon hatotta meg, hogy nem mehet. :)

szerda, november 11, 2009

Márton napi mulatság

Ma Márton napi mulatság volt az óvodában. Egy kis műsorral készültek a gyerekek, amit Milán bojkottált. :) Eleinte még Ő is úgy tett, mintha aktívan közreműködne a többiekkel, de mikor az egyik mondóka közben a kezükkel is mutogatni kezdtek és leguggoltak, na akkor vált nyilvánvalóvá, hogy az én kicsi fiamnak esze ágában sincs a többiekkel együtt csinálni. Ugyanis állt ott mint a cövek és meg sem mozdult.

A következő mondókánál körbe-körbe kellett volna sétálni. Na az én kicsi fiam úgy döntött, Ő ugyan nem indul el és ezzel feltartotta a többieket is. Nagy nehezen elindult és azzal a lendülettel becélzott engem és már pattant is az ölembe, hogy mára ennyi.

Ezek után egy kis liba, majd süti evés, ivás, öltözködés és elindultunk a többi csoporttal együtt a lámpásokkal a városközpont felé egy kis éneklésre.







hétfő, november 09, 2009

17 hónapos

Ma két meglepetést tartogatott a kicsi lányom számomra.

  1. Bólogat. :) Ráakartam adni induláskor a pulcsit, de Ő inkább el akart szaladni. Megkérdeztem tőle, akar-e menni sétálni és Ő bólogatni kezdett, hogy igen. :) Vissza is jött gyorsan felvenni a pulcsiját.
  2. Mondott egy mondatot! Így hangzott: "Apa eme." = Apa elment.

De még mindig nem akar igazán beszélni. Utánanéztem Milán ebben a korban mennyit beszélt. Nagyon sokat, 16-17 hónapos korában lódult meg a szókincse és ilyenkor már nagyon sok mindent mondott. Milena nem egy bőbeszédű kiscsaj. :) Rengeteg halandzsa szava van, nem is gondoltam volna. Azt hittem, mivel második gyerek, sokkal hamarabb fog megtanulni beszélni és nem lesznek saját maga alkotta szavak. Tévedtem. Milán nem halandzsázott ennyit, mint Milena.

péntek, november 06, 2009

Apa, Apa és csak Apa

Milena teljesen odáig és vissza van az Apjáért. Ezt napközben számtalanszor az orrom alá dörgöli. :) Jön-megy a lakásban, kirohan az előszobába vezető folyosóhoz és a falon mutogatja az Apja képét, hozzá pedig csacsogja, hogy Apa, Apa, Apa. Eltelik kb. 30 mp és megy tovább a hűtőhöz, ott is megmutogatja az Apját és mondja is Apa.

Ma délelőtt míg főztem az ebédet Milena fent csücsült a konyhapulton és a két újonnan vásárolt fogkefékkel játszott (becsomagolt). Mutogatta őket én pedig mondtam, hogy egyik Miláné a másik Milenáé, Apa vette a boltban. Onnantól kezdve csak azt hajtogatta, hogy Apa, Apa és közben mutogatta a 2 fogkefét. Eltelt pár perc és folytatta tovább.

Játszott és valami neszt hallott kintről, odafordult az ajtó fele és már mondta is Apa, Apa. Apa viszont dolgozik, így játszott tovább. :)

Gondoltam megszámolom, hányszor hangzik el a szájából, hogy Apa, de úgy 1,5 perc után abbahagytam, mert addig úgy kb. 30x mondta ki, hogy Apa. :))


csütörtök, november 05, 2009

Ismét óvoda

Ma reggel újra visszaálltunk a régi kerékvágásba. Korán kelés, reggeli, gyors öltöztetés (1 gyerek, 2 gyerek) és irány az óvoda. Ma reggel pechemre esett az eső, B. korán ment így maradt a séta. Jó vizesek lettünk mire beértünk.

Nagyon jól esett, hogy mindenféle probléma (sírás, hiszti) nélkül bement a csoportszobába, mosolyogva integetett. Fel voltam készülve, hogy nehéz lesz az elválás, hiszen már 2 hete nem volt óvodában, de kellemes csalódás ért.

Ma délután Mamával együtt megyünk Milánért, mivel nekem az oviban kell maradnom lámpást készíteni Márton napra. Kíváncsi leszek mit fogunk készíteni.

hétfő, november 02, 2009

Még mindig beteg

Már 1 hete beteg Milánó, a köhögése nem akar elmúlni, a hangja pedig olyan, mintha be volna dugulva az orra. Így ma reggel némi tanakodás után ovi helyett az orvoshoz mentünk vissza. Meghallgatta, mondta egyébként minden ok, de még ne menjen oviba várjuk ki ennek a köhögésnek a végét. A gyógyszert továbbra is adjam neki és ha minden oké akkor csütörtökön már mehet oviba.

Meg kell mondjam, már nagyon várom, hogy újra mehessen, mert mostanában eszméletlen milyen csúnyán viselkedik velem. Múlt héten simán elkezdett rugdosni az utcán, visszabeszél de nagyon pimaszul és iszonyú szófogadatlan!
Barátnőm elmondása szerint most épp büntet, így jön ki rajta, hogy oviba kell járnia. Bár ezt azért furcsállom, mert pont a héten egyáltalán nem ment, sőt már lassan másfél hete itthon dekkol.

Eközben Milena is sikeresen elkapta a bátyjától ezt a náthát, ma reggelre elkezdett csúnyán köhögni, így őt is megvizsgálta a doktornő. Köhögésre rinathiolt adjak neki pár napig és reménykedjünk nem lesz ennél jobban beteg. Nyűgösnek már elég nyűgös, éppen semmi nem volt jó míg hazafele jöttünk.