Lilypie Kids Birthday tickers Lilypie Kids Birthday tickers

hétfő, augusztus 02, 2010

Kos

A kisfiam egyre jobban kimutatja mennyire önfejű, és akaratos amivel természetesen az idegszálaimon ugrál. Kemény menet ez köztünk, mivel én sem vagyok egy engedékeny típus.

Néha olyan tehetetlennek érzem magam, mert nem tudok mivel rá hatni, hogy szót fogadjon. Ma például megígérte, ha feljövünk a játszótérről összepakolja a szétdobált legóit. Természetesen fürdés közben közölte, Ő ilyet nem mondott. Vacsora után kikapcsoltam a kedvenc meséjét és közöltem most már akkor indulás pakolni. Még vagy fél óráig húzta az időt és mindenféle kifogásokat keresett, vagy éppen próbált rávenni, hogy segítsek neki. Közben már eltiltottam 1 hétre a Minimaxtól, az agyamban már lefuttattam, hogy a legót is elzárom, de 21x-re is csak húzza az időt és megvárja míg robbanok. Na akkor végre neki lát nagy durcásan és sértődötten, sőt engem hibáztatva hozzálát pakolni.
Az a baj, hogy ugrok és ő ezt tudja nagyon jól, csak nem értem miért jó neki, hogy elkezdek kiabálni vele. Természetesen mit mond erre a kicsi fiam, hogy nem kell kiabálnom, megértette amit mondtam neki. Csak azt nem tudom miért várja meg míg eljutunk idáig??

Belefáradok ebbe az örökös harcba és nem tudom a kiutat. :( Mindig az egyik barátnőm szavai jutnak az eszembe, miszerint "ha most nem fogom meg, akkor később már nem fogom tudni." Tehát ha most nem tudom elérni, hogy szót fogadjon - többnyire - akkor később már esélyem se lesz rá, csak a fejemre nő.

Nem mindig mosoly és kacagás a gyereknevelés!

Egy kicsit kompenzálja ezt az egész helyzetet Milena, ahogy édesen aranyosan egyre többet beszél és nap mint nap mosolyt csal az arcomra a dumájával.
Mint minap mikor közli velem - nem engedtem, hogy más babakocsijából kivegyen egy játékot -

Anya: "Milena azt nem szabad, gyere onnan!"
Milena: - arrébb tol és közli velem - sicc innen. :))

Hirtelen azt se tudtam erre mit mondjak úgy el kezdtem nevetni!

Nincsenek megjegyzések: