A búcsúzás napja. Milán nagyon el volt keseredve, hogy haza kellett indulnunk. Milena úgy bojkottált, hogy a kedvenc maciját - a kuckó játszóházban találta és minden nap hozta magával a reggelihez és vacsorához, vagy ha épp arra jártunk - nem akarta vissza vinni. Olyan durcás képet vágott, hogy én még ilyet nem láttam. :)
Lipót nevéhez fűződik a Lipóti Pékség is - mint megtudtuk a szálloda tulajdonosa azonos a pékség tulajdonosával. Kijelentkezéskor ajándékként kaptunk egy 3 kilós óriás kerek parasztkenyeret.
10 órakor kellett elhagyni a szállodát, így úgy döntöttünk haza fele bemegyünk Győrbe egy kis városnézésre. Épp Barokk Esküvő néven volt műsor a központban, így a gyerekek kipróbálhattak mindenféle játékot. Mi B.-vel kirakóztunk - én egy szívet próbáltam kirakni, mely 8 darabra volt vágva és ki kellett találni, melyik rész hova is illik. Sikerült megoldani, de mint kiderült ez inkább a szögletes megoldás volt, így B. megpróbálta az ívelt megoldást kirakni, de csak kis segítséggel sikerült. :))
Különböző feladatokat kellett megoldani a gyerekeknek és közben ezüst tallérokat kaptak jutalmul. 5 tallér összegyűtése után beválthattuk és cserébe kapott Milán egy nyalókát.
Sajnos a fényképezőgépünk felmondta a szolgálatot és nem volt hajlandó tovább működni. Szervíz vár rá. :(

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése