Pontosan meg nem tudnám mondani mióta nem, de pár hónapja az igazán hajtépő csínytevésektől mentes az életünk. Ez volt elmondható ma reggelig, mikoris Milánó úgy döntött zsírkrétázni szeretne. Leterítettem egy nagy (tényleg nagy) papírt a földre, hogy akkor tessék ezen kiélheted a kreatívitásodat fiam. Miért is nem voltam meglepve, hogy esze ágában sincs igazán rajzolni, csak duhajkodni. Egy másodperc alatt megfogta a papírt és lerázta róla az összes - papírra kipakolt - zsírkrétát.
Észrevett egy csíkot a parkettán, megkérdezte mi az? Mondtam, hogy az egyik zsírkréta nyoma. Én mit sem sejtve reggeliztem tovább, nem hazudok kb. fél perc múlva lepillantottam rá mit csinál, és azt hittem kiejtem a kezemből a teáscsészémet!
Kép:
Gyerek ül a földön, körülötte kb. 1x1 méteres körzetben összefirkálva zsírkrétával a parketta. Nem akárhogy ám, nem csak elvétve egy egy csík áááá az úgy tök egyszerű lett volna, folyamatos hurkok rajzolva körbe körbe mindenhol.
Biztos jót nevettem volna ezen az egészen, ha másnak a gyereke csinálta volna ezt, milyen jó poén, de mivel ez velem történt valahogy semmi kedvem nem volt nevetni. Túl korán volt még ehhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése